A Fazekas Alkotóházat Kovács László Kalocsán élő fazekas mester, a Népművészet Mestere alapította 2000-ben. A fazekasműhelyben a tradicionális fazekasmesterség valamennyi technológiája megtalálható. Hagyományos kézi szerszámokkal dolgozik, a színeket és a kerámiamázat saját maga keveri. Cserépírókával rajzol a cserepekre.

A műhelyben megtalálhatók a tradicionális lábhajtású korongok valamint a legmodernebb technológiák is. A műhely utánpótlás neveléssel is foglalkoznak, rendszeresen vannak tanulók. Évente országos fazekastalálkozókat rendeznek.

A műhely kiállító teremmel rendelkezik. A folyamatosan gyarapodó gyűjteményben részben a kalocsai fazekas hagyományokat ápoló tárgyak, részben a mai igényeket kielégítő használati kerámiák kerülnek.

A kedves vendégek megismerkedhetnek a kerámiák előállítási folyamatával, bevezetjük Önöket a fazekasmesterség fortélyaiba, sőt ki is próbálhatják, miként működik egy fazekaskorong, ami nem könnyű feladat. Érdekes, olykor vicces "művek" keletkeznek, melyek mindig mosolyt csalnak látogatóink arcára. Majd a kiállító teremben megtekinthetők a csodálatosabbnál csodálatosabb tálak, tányérok, korsók, vázák és még számtalan kész alkotás. A kiállító terem megtekintése után lehetőség nyílik vásárlásra is.

A program időtartama kb. 1,5 óra.

A Fazekas Alkotóház szeretettel várja vendégeit!


Kalocsai fiókiroda:
6300 Kalocsa, 48-asok tere 1.
Tel: 00 36 78 562 090
Fax: 00 36 78 562 092
Email: ttukalocsa@emitel.hu
OIH eng. szám: 1635/97
 

 
1101 Budapest, Hungária krt. 5-7.
Tel: 00 36 1 431 9094 / 9099 - 6 vonal
Fax: 00 36 1 262 2325
E-mail: traveltrans@traveltrans.hu
OIH eng. szám: 1635/97