A kalocsai néptáncmozgalom gyökerei az 1930-as évekig nyúlnak vissza. Újabb virágkorát a 60-as években kezdte meg.
A Piros Rózsa Táncegyüttes rendszeresen részt vett a hazai néptáncfesztiválokon, ünnepi idegenforgalmi programokon, a kiemelkedő nemzetközi sportrendezvények kulturális blokkjában, a magyar gasztronómiai napok európai rendezvényein. Az együttes a Duna-menti Folklórfesztivál egyik házigazdája.
A világ több országában képviselte a magyar folklórt, vitte el a világhírű kalocsai hímzés, a népviselet, a néptánc és a népzene legszebb gyöngyszemeit. Számtalan díj jelzi a több évtizedes színvonalas tevékenységet. A színpompás kalocsai népviselet többféle variációját rekonstruálták és mutatják be műsorukban. Táncjátékaik, koreográfiáik az év jeles napjainak dalait, táncait, népszokásait elevenítik meg. Viseletük nagy részét saját maguk készítik. A táncosokat élő cigányzenekar kíséri.
A folklórbemutató során megtekinthetik az asszonykarikázót, melyet lányok, asszonyok táncoltak vasárnaponként a templomtéren, míg a férfiak az ivóban múlatták az időt. A botos pásztortánc fiaink tánctudásáról tanúskodik. A legügyesebb lányok üveges tánccal virtuskodnak, hívják fel magukra a férfinép figyelmét. Mivel igazán párosan szép az élet, programjuk páros tánccal folytatódik. A táncba bevonják a vendégeket, megtanítják az egyszerűbb lépéseket. Vidám hangulatú, játékos népviselet-bemutatót tartanak, melyhez a vendégek segítségét kérik. (kb. 40 perc 4-5 pár)
Kalocsai lakodalmas
A vőfély (ceremónia mester) vezetésével, nótaszóval érkező menet fogadja a vendégeket, a menyasszony kikérése után a lakodalmas házba vonulnak. A lakodalmas menü közben fogásonként egy-egy rövid koreográfiát mutatnak be, és táncba hívják a vendégeket. Az étkezés közös mulatozással, viselet-bemutatóval, lakodalmas játékokkal és az újasszony tánccal zárul. Nótaszóval kísérik a vendégeket a búcsúzáshoz két-három óra elteltével.(15 pár) |